Az angol nyelvi verseny szóbeli fordulójára 2014. január 8-án kerül sor, 10 órától a Miskolci Egyetem A1 ép. Fsz. 10. termében.
A szóbeli forduló témája Skócia jelene és múltja. A versenyzők feladat az, hogy a megadott kisebb témakörök egyikét tanulmányozzák át alaposabban és ebből a kisebb témából készítsenek egy (főleg képi illusztrációkból álló) power point bemutatóval kísért 5-6 perces előadást, majd röviden válaszoljanak a zsűri és a versenyzőkből álló hallgatóság által feltett kérdésekre. Ezzel kapcsolatban kérjük, hogy a ppt anyagokat előre, január 4-ig küldjék meg nekünk. A verseny végén eredményt hirdetünk az írásbeli és szóbeli fordulók összesített eredményei alapján, és az első három helyezett értékes jutalomban részesül. A mezőny nagyon szoros, a végső sorrend még változhat, ezért a továbbjutók írásbeli eredményét majd a szóbeli forduló végén hozzuk nyilvánosságra.
2014. január 8-án sikeresen lezajlott a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézete által szervezett angol nyelvi verseny második, szóbeli fordulója az írásbeli teszten legjobban teljesítő 15 versenyző részvételével. Az első forduló tesztfeladatait 225 versenyző oldotta meg, akik megyénk 12 településéről érkeztek. Amint az alábbi eredménytáblázat is mutatja, az írásbeli alapján a továbbjutók mezőnye nagyon szoros volt, és nem alakult ez másképp a szóbeli forduló során sem, ahol az volt a versenyzők feladata, hogy egy Skócia jelenével és múltjával kapcsolatos témáról rövid, power point bemutatóval szemléltetett kiselőadást tartsanak, majd válaszoljanak néhány ehhez kapcsolódó kérdésre. A versenyzők elismerésre méltó kreativitással, felkészülten és magas nyelvi színvonalon oldották meg a prezentációkat, amelyekben bemutatták például azt, hogy vajon érdemes-e Skóciának kilépnie az Egyesült Királyságból, tényleg a skótok fedezték-e fel a golfot, miért vált nemzeti legendává Bonnie Prince Charles vagy Nessie, a Loch Ness-i szörny, illetve mit tudhat meg Skóciáról és a skótokról az, aki elolvassa a Harry Potter sorozatot, illetve megnézi a Trainspotting vagy a Braveheart című filmeket.
Gratulálunk minden résztvevőnek és őszintén reméljük, hogy a verseny során értékes ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodtak. Köszönjük felkészítő tanáraik munkáját, és azt, hogy bátorították diákjaikat a versenyen való részvételre és segítették őket a verseny során.
Köszönjük a Miskolc Holdig Zrt. és az Oxford Kiadó magyarországi képviseletének támogatását is, amellyel lehetővé tették, hogy értékes könyvjutalmakkal ismerjük el a versenyzők teljesítményét.
Reméljük, hogy e versennyel sikerül hagyományt teremtenünk és így hozzájárulhatunk régiónkban az angoltanulás népszerűsítéséhez, alkalmat adhatunk az angoltanulás iránt érdeklődő diákoknak tudásuk megmérettetésére és tapasztalatszerzésre, valamint betekintést nyújthatunk a Miskolci Egyetem, ezen belül is a Modern Filológiai Intézet tanszékeinek működésébe.
Versenyző |
Iskola |
Felkészítő tanár |
Teszt % |
Teszt rangsor |
Szóbeli rangsor |
Végső helyezés |
Szarka Veronika |
Fráter György Katolikus Gimnázium |
Salamon Zsuzsanna |
87% |
3. |
1. |
1. |
Virosztek Dalma |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Szabóné Farkas Emma |
90% |
1. |
3. |
2. |
Juhász Bence |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Szabóné Farkas Emma |
85% |
5. |
1. |
3. |
Illés-Tóth Márk |
Herman Ottó Gimnázium |
Barna-Kövi Judit |
85% |
5. |
2. |
4 |
Demeter Péter |
Herman Ottó Gimnázium |
Barna-Kövi Judit |
87% |
3. |
5. |
5. |
Németh Ádám |
Fráter György Katolikus Gimnázium |
Salamon Zsuzsanna |
85% |
5. |
3. |
5. |
Kuszkó Dániel Sándor |
Encsi Váci Mihály Gimnázium és Szakközépis-kola |
Kavalyecz Emőke |
8 3% |
6. |
4. |
6. |
Borovszky Dávid |
Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szak-középiskola |
Adorjánné Krakkai Mária |
89% |
2. |
8. |
6. |
Miklós Gabriella |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Juhász Nagy Andrea |
86% |
4. |
6 |
6. |
Molnár Péter |
Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szak-középiskola |
Adorjánné Krakkai Mária |
83% |
6. |
7. |
7. |
Pázmándy Máté |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Rivasz-Tóth Kinga |
82% |
7. |
6. |
7. |
Szabó Eszter |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Juhász Nagy Andrea |
86% |
4. |
10. |
8. |
Liu Jin Ying |
Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szak-középiskola |
Makkai Marianna Ágnes |
83% |
6. |
8. |
8. |
Kmetz Barbara |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Juhász Nagy Andrea |
82% |
7. |
9. |
9. |
Szőke Virág |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
Juhász Nagy Andrea |
83% |
6. |
10. |
9. |
Szelenge Misheel |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium |
– |
86% |
4. |
– |
– |
Balogh Andrea |
Herman Ottó Gimnázium |
dr.Pásztiné Stefán Beáta |
82% |
7. |
– |